Címkék

2012. március 28., szerda

Távolság függvényében

Ezt a szösszenetet nem én írtam, ennek ellenére kirakom, mert jó és mert megkért rá az elkövető. Tessék csak lelkesen olvasni....


Távolság függvényében

A nap a hajnali horizonton ült. A város még álmodott. Az utcák néptelenek. Az utakon alig
jár egy-egy autó vagy busz. Minden csöndes, minden alszik.
Kivéve azt az embercsoportot akik egy betonszigeten álltak a város szélén, és karikás
szemüket sűrűn forgatva, feszülten figyelték vetélytársaikat, valamint a placc szélén lévő ajtókat..
Senki sem meri egy pillanatnál tovább pihentetni szemét, hiszen minden elszalasztott perccel,
minden elpislogott pillanat az ellenfeleket juttathatja előnyhöz. Körbejáró pillantásokkal mérik föl a
társaságot, keresik a megfelelő pozíciót. Itt egy nagydarab, kopasz, napszemüveges férfi áll.
Közeléből mindenki elhúzódik. Nincs egy súlycsoportban a többiekkel és ezt ő is nagyon jól
tudja.Mozdulatlanul áll, nem lehet megállapítani, hogy a szemüveg mögött alszik-e vagy a
pillanatra várva figyel, a pillanatra amikor minden elkezdődik. Amott egy ideges, harmincas éveiben
járó nyurga ipse mered a távolba, izzadó tenyerét nadrágjába törli és az ingzsebéből előhalászott
olcsó cigarettát próbálja meggyújtani, egy szál gyufával.Tenyerével védi a gyufa lángját, és
ügyetlenül a szájában tartott cigihez tartja. A láng megérinti az ujja végét, és ő, a hirtelen
fájdalomtól felszisszen, elmorzsol egy szitokszót az orra alatt és a leejtett gyufára pillant. Ez volt az
utolsó a dobozban. Körbenéz, reméli, hogy a többiek nem vették észre ezt a pillanatnyi
gyöngeséget ,majd -ellensúlyozásképp- szájából kikapja a csikket és dühödten a betonra vágja.
Felnéz és megvetően horkant egyet amikor észrevesz egy idős asszonyt aki az eligazító táblára
pislog fel vaksin, majd csuklójára pillant és arrébcsoszog. Egy kezdő. Vele könnyű lesz kibabrálni.
Közeledik a pillanat. Semmi sem utal erre csak a betonszigeten állók apró rezdülései. Egy
öreg erősebben szorítja sétabotját, egy nő picit feljebb tolja szemüvegét az orrán, egy hátizsákos
fickó kényelmesebb helyet keres a táskának, többen az órájukra pillantanak, valaki harákol egyet
majd kiköp, más csak áthelyezi súlypontját a pihentebb lábára.
Egy szisszenéssel felnyílnak az ajtók és elkezdődik a verseny, a harc. A csetepaté csöndesen
megy végbe, halk átkozódások, elnyomott fájdalomkiáltások, semmi több.Mindenki az ajtókban
tolong és legjobb tudását és minden erejét latba vetve próbál elsőként felérni az ajtók mögött álló
lépcsőkön. A botok és sétapálcák bordákon csattannak, vállak öklelik egymást erős kezek rántják
vissza az élen haladókat. Valakit egy súlyos kézitáska talál fejbe, és a sértett inkább arrébb áll az
ajtóból, feladva a versenyt. A vértelen pankráció lassan a végéhez ér. Akik az elsők között értek fel
a lépcsőn elfoglalják az őket megillető helyeket, a többiek pedig irigykedve állnak és mély sóhajjal
készülnek fel a hosszú útra amely előttük áll. Fejük fölött hangszórók szólalnak meg végleg lezárva
a versenyt:
„Üdvözöljük utasainkat, az első megálló a Móricz Zsigmond körtér.”

1 megjegyzés: