Címkék

2012. május 23., szerda

Kamaszkori identitásproblémák fiúk körében, a megváltozott nemi szerepek


A dolog úgy áll, hogy Neveléselméletből majdnem teljesen szabad kezet kaptunk egy kutatás vázlatának elkészítésére (vagy mi). Hát én éltem  feladat adta szabadsággal., és ez sült ki belőle. Megfeleltet kaptam rá, így gondoltam közreadom. Mert miért ne....


Kamaszkori identitásproblémák fiúk körében, a megváltozott nemi szerepek

Témaválasztás indoklása:
 Úgy gondolom, és mindig is úgy gondoltam, hogy igazán hitelesen az ember arról tud beszélni, írni, amit átélt, amiről tapasztalata van. Így ez a téma széleskörű érdeklődésre tarthat számot, hiszen nem egy nem kettő kamasz fiú van. Ráadásul a kamaszkor egyik legerősebb érzése az egyedüllét. Pánikszerűen keresi mindenki a csapatát, a közeget ahol legitimálják a létét. (Miközben a korábbi közegeiből menekül. Ironikus) Így fontos lehet az, hogy hallja, lássa, olvassa, hogy nincs egyedül. És bár még én sem vagyok túl teljesen ezen a koron ezeken a problémákon, de nem is nekem kell a megoldást eléjük tárni. Kívülről egy fiú úgyis nehezen fogad el igazságokat. így legalább annyival segíthetek, hogy nem föntről, negyvenéves pszichológusként próbálok segíteni, hanem korukbélitől kapják meg a „nem vagyok egyedül” életérzést.
Mit remél ettől a feladattól: Ha más nem azt, hogy engem picit közelebb visz egy megoldáshoz. Segít letisztázni a dolgokat a fejemben. És esetleg másoknak is tippeket adhat a saját bajaikból kifelé vezető útra.
Kutatói kérdés:
 Van-e összefüggés a média erősödő hatásai és a változó nemi szerepek között?

Bibliográfia:
Richard Rohr: A férfi útja (Ursus libris 2001)
Michel Quoist: Szeress! (Szent István Társulat 1999)
Ole Hallesby: Személyiségtípusok (Harmat 2009)




Választott irodalom: A férfi útja, http://www.ma.hu/images/2007/05/fiatal_par.jpgKi befolyásolja a tinédzser fiúk szexuális viselkedését? (netes cikk)
A könyvet egy ferences rendi szerzetes írta, aki a „vad férfi” eszményét keresi. Erre a vad férfira példaként keresztelő Szent Jánost hozta fel. Meglátása szerint szükség lenne a feminista mozgalmak férfi megfelelőjének megteremtésére, a férfiak újravadulása. szerinte ehhez két utat kell bejárnia a férfiembernek. Egyszer meg kell találnia és el kell fogadnia a női oldalát. Ki kell tudnia mutatni az érzelmeit, meg kell tudnia élni azokat.
De ezzel még koránt sincs vége, sőt, ez önmagában rosszabb, mintha nem tettünk volna semmit. Ezek után vár az igazi nehézség az emberre, ugyanis mindezeket megtartva és ezekkel összhangban kell újra „elvadulnia”. Itt természetesen nem szadista állatokról beszél, hanem egyfajta krisztusi vadságról (igen, keresztény vagyok), aki céltudatosan, egyfajta küldetéstudattal az életében tör előre, aktív, cselekvő része a környezetének, alakítja azt. A női oldalukról szerzett emocionális képességeket egy célnak kell alárendelni.  A férfinak szüksége van az autoritásra, határozottságra, az előrevivő energiára. Ehhez első sorban arra lenne szükség, hogy a férfi tudja mit akar. Ha van egy ilyen célja, (mint ahogy a történelem összes nagy férfijának volt egy, önnön valóságánál túlmutatóbb, nagyobb célja. Gandhi, Martin Luther King, stb..) akkor az energiáit oda tudja csoportosítani.
 A női egyenjogúsági harcosok és mozgalmak egyik fő hatása a férfiakra az volt, hogy az ő céljaikat is a családhoz kötötték. Pedig az a nők célja, hogy családot alapítsanak és gyereket neveljenek. Már az ősi mondás is így szól: „A férfi azzal sexel akivel tud. A nő azzal sexel akivel akar. De a nő ahhoz megy hozzá, akihez tud, a férfi meg ahhoz, akihez akar.”. Félreértés ne essék, a férfiak életében is fontos a család.
Sajnos errefele nyugaton nincs kultúrája az életen át tartó növekedésnek, fejlődésnek. Így nehéz egynél több célban gondolkozni, ideiglenességet szabni életünk dolgainak. Indiában a férfi életét négy szakaszra osztják. Első a tanítványság. Ekkor másoktól tanulunk élni, szellemi vezetőik szaván cseperednek férfivé. A második szakasz a családapaság: ekkor az ember megházasodik, gyereket nevel, megtanulja a feleségét szeretni, hozzá hűnek lenni. Mifelénk ezen a ponton véget is ér a dolog. Erre céloztam korábban, amikor azt mondtam, hogy a család és a gyerek a nő célja. Nem akartam kisebbíteni a férfiak, az apák szerepét és szükségességét, csak azt mondtam, hogy az élet megy ennél tovább is. Hiszen eszerint a felosztás szerint még két életszakasz hátra van. Míg mi itt nyugaton maradék életünket otthon ülve, a csapot szerelve töltjük a gyerekeink látogatására várva (ami egy idő után félelmetesen sivár) addig Indiában beköszönt a „kereső”, avagy az „erdei remete” szakasza. Ekkor az ember az új tapasztalataira építve tovább szélesíti a világképét, nagyobb összefüggéseket keres a világban. Ez elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a valódi jót a valódi rossztól meg tudjuk különböztetni. Túl kell lássunk a saját életünkön, hogy nem feltétlen az a jó ami nekem jó. A mai individualista férfiak, akik nem tanultak fegyelmet és keménységet, erre képtelenek. Hisz ez a korábban élt életükkel való szembehelyezkedés lenne, visszatekinteni a múltba és megbánni a fiatalkor hibáit. Rosszul esik látnom azokat az apákat, akik fiatal fiaik züllésére képtelenek felelni, mert azzal maguk felett is ítéletet mondanának, amire nem képesek. Ha minderre képesek vagyunk, akkor tudunk belépni a „bölcs öreg” életszakaszába. Itt már minden letisztázottan a helyére kerül, a kör bezárul. Az ember ekkori tudása és képessége a megbékélést szolgálja. Látott már annyit a világból, hogy tudja, nem kell mindent az irányítania. Ekkorra túllép a saját ideológiáin, és szemlélővé válik. Szerintük a bölcsesség magát az elfogadást jelenti. Elfogadni a háttérbe kerülő szerepet, és onnan sugározni a biztonságot. Elfogadni a halált. Mindez mennyivel egészségesebb, mint a kirekesztettségtől való rettegés. Mivel a mostani apák nagy része is hiányt szenved az ilyen nagyszülőkben, így az életútjuk felén túl saját önmegerősítő játékuk foglyaivá válnak.
Tehát minálunk már több generáció óta hiányzik az egészséges példa. Ezzel a legnagyobb baj az, hogy nem kapunk mintát abból, hogy is kellene ezt csinálni. Hiányoznak a szellemi vezetőink, lelki példaképek, az atyamodellek.

Sajnos a média sem nyújt igazi példaképeket ehhez a fejlődési úthoz. Mesterségesen gerjesztett hamis képeket sugallnak féligaságokra építve. Hiszen azt sugallják, hogy a tinédzserkor legfontosabb feladata a bulizás, a csajozás/pasizás. És ehhez a következő gondolatmenetet kínálja: Mi kell a nőknek? Egy érzelmes pasi, aki mer sírni, meri kimutatni ami a szívén van, mer szeretni. És ezzel a szlogennel tömegesen termelik ki a töketlen, mimóza lelkű fiatal fiúkat (jó példa erre a most futó Megasztár-széria, aminek első elődöntője után a netet elárasztotta a női társadalom kérdése: „Hol vannak a férfiak a műsorból?” Oda már csak ezek a túlemancipált egyének jutottak be.
(De ugyan ezt a kérdést a nők felől is végigjárhatjuk: Mi kell a nőnek? Pasi. Mi kell a pasinak? Egy tökös csaj, aki bevállalós, nem teketóriázik, stb…)
És hogy hol sugallja ezt a média? Nagyjából mindenhol, de a legvegytisztább példát a két nemnek szánt pornóban lehet felfedezni.
Elöljáróban annyit, hogy a filmek úgy akarnak nézőközönséget és ezáltal bevételt szerezni, hogy az emberbe épített ősi vágyaknak hízelegnek. De mivel ezekben az ember tompul, így egyre feljebb és feljebb kerül az ingerküszöbe, egyre inkább irreális mértékben kell hatni az agy ezen központjára, hogy a kelő hatást elérjük. Mint a drogos, akinek egyre nagyobb adag kell, mert szokja a szert.
Mit látunk egy férfiaknak szánt pornófilmben? Jön egy aránylag jól kinéző nő, és minden ok nélkül aláveti az akaratát egy valószínűleg nem túl jól szituált (tehát hétköznapi) pasi vágyainak.
Mit látunk egy nőknek szánt pornófilmben? Jön egy aránylag jól kinéző pasi, és minden ok nélkül aláveti az akaratát egy valószínűleg nem túl jól szituált (tehát hétköznapi) nő vágyainak.
A különbség mindössze annyi, hogy a pasik vágya a sex, a nők vágya meg az álom-párkapcsolat. Mindkettő esetben a filmek már túlmutatnak a realitáson, az élvhajhászat kedvéért. Kétlem, hogy a pizzakihordó-fiú gyakran fut bele tökéletessé plasztikázott csajok gátlástalan pizsipartijába, akik ellenállhatatlannak tartják a kopaszodó pocakos negyveneseket.
De még mindig több köze van a valósághoz, mint a most következő történetnek: Kate (Meg Ryan) színész bátyjával él együtt New Yorkban. Volt barátja, Stuart (Live Schreiber) felettük lakik. Stuart különös időszakadékra lel a város eldugott pontján, ahol lehetséges az időutazás. Próbaként vissza akar menni az 1870-es évekbe, hogy lássa, milyen volt akkor házuk környéke. Fényképezőgépet is visz magával, hogy megörökítse a furcsa utazást. Véletlenül visszahoz magával egy akkori embert. Leopold (Hugh Jackman) igazi úriember. Nemesi származása, öltözéke és modora ugyan néhány New York-i számára feltűnő, de azt hiszik róla, hogy egy életművész színésszel van dolguk. Leopold beleszeret Kate-be, akit teljesen levesz a lábáról finom udvarlója. Leopold a szavak embere, ám a legtöbb mai dologgal nem tud mit kezdeni. Ügyetlensége mindannyiuk számára bonyodalmakat okoz. (kate és leopold – Port.hu)
Mi is történik pontosan? A múltból tűnik fel egy gentleman, aki csakis a hölgy szemeiért szeret bele, ki tudja honnan pénzt szerez romantikus vacsorákra a tetőn, szerenádot ad, lovaskocsikázni viszi, de még csak hozzá sem ér véletlenül sem, nehogy megsértse a szent nőiességet. Feláll, ha a hölgy feláll az asztaltól, válogatott szókinccsel beszél szélesen kultúrált élményeiről, és természetesen mindezen jó tulajdonságainak nincs ismeretében. Ja, hogy efféle pasiktól száz év választ el minket alsó hangon? Nem baj, csinálunk egy időkaput…
Azt hiszem ezeket a romantikus vígjátékokat teljes nyugalommal nevezhetjük női pornónak, hiszen ezt a célt szolgálják, a nők ősi nemi vágyait birizgálják. (Érdekes lenne egy tanulmányt folytatni arról, hogy miért van minden nő vérig sértve és kiakadva, ha megtudják, hogy egy pasi pornót néz, és mindemellett miért olvassák teljes nyugalommal halomra a Romana meg Julia és egyéb ilyen köteteket. Azzal szoktak védekezni, hogy az a női szentséget és legbelsőbb titkait sérti meg. Épp az imént beszéltünk arról, hogy a férfi egyik legfőbb vonása a célja és az autoritása. Ezt megvonják tőle a romantikus könyvekben, akkor ugyan olyan férfimegszentségtelenítésről is beszélhetnénk.)
Ezeket a média által közvetített féligaz példákat a két nem fiataljai ugyancsak féligaz módon kezelik. Ki nem alakult identitással akarják a teljes embernek szánt élet örömeit élni, így az örömök fogják az identitásukat alakítani. Fontos lenne a fiatalokban tudatosítani, hogy nem adhatnak boldogságot a másiknak, míg azzal sincsenek tisztában, hogy az mit is akar. Fontos lenne először egész emberré válniuk, hogy a saját fel nem ismert igényeiken túllátva, a másik embert szerethessék. Látnunk kell, hogy valótlan képhez próbálunk hasonulni, hamis férfiasság után ácsingózunk. Az igazi férfiasság belülről fakad. A lelket kell férfivé érlelni, nem a testet. Az előttünk járó generációk már ugyan ebben a világban nőttek fel, ezt ők sem látták tisztán. Így már nekünk sem tudnak ilyen példát mutatni. A férfiak céljukat vesztik a családban, a nők meg elférfiasodnak. Csoda, hogy az ebben felnövő gyerek, mikor magához kéne utat találjon, össze van zavarodva?

Interjúvázlat (tinédzser fiúkkal interjúzni):
-          Hány éves vagy?
-          Voltál már párkapcsolatban? Ha igen, mennyiben?
-          Mit tartasz fontosnak egy lányban, mitől lesz dögös a szemedben?
-          Mi a célod az életben?
-          Ha igazi férfiakat kéne sorolnod, kiket mondanál?
-          Mit gondolsz, milyen pasit szeretnének a lányok maguk mellett tudni?
-          Milyen tulajdonságot hiányolsz édesapádból?
-          Milyen tulajdonsága tetszik?
Minél több fiatal fiút meginterjúztatnék, a gondolataim megerősítését vagy megcáfolását várnám a kérdések kiértékelésénél.
Összegző önreflexió
 Nagyon fontosnak tartom, hogy erről tanulhattam, ebbe egy kis bepillantást nyerhettem. Megnyugtató a tudat, hogy bár a világ már kiábrándult a vad férfiakból, nem hisz bennük (elég csak elmenni a mozikba. Egyre kevesebb a hősökről szóló film, az antihősök vannak porondon. Olyan férfiak, akiknek külső megerősítés kell férfiasságukhoz. Pénz, hatalom, sex, státusszimbólumok), attól még vannak akik keresnek egy jobb utat, és hogy ez Istenhez vezette őket. Én is ilyen szeretnék lenni. Teljes egész ember, hogy teljes egész véleményt és értékeket adhassak tovább az embereknek. Jelenleg a tanuló szakaszban vagyok az indiai felosztás szerint, de a keresztényeknél nem létezik passzivitás. Az embernek cselekednie kell a szeretet cselekedeteit. És mi másból tanulhatnánk igazán, mint abból, amit megteszünk. Erre még pszichológiai kísérletek is voltak macskákkal, amik bizonyították az önindította mozgások fontosságát. Én alapvetően a megismerés elméleti útját járom, inkább gondolkodom mint cselekszem. Ezért nekem ezt kell megtanulnom. Sokan inkább csinálják a dolgokat, minthogy akár csak egy percig is meggondolják éppen mit tesznek. Nekik meg az egész ezen a felét kell hangsúlyozni.

További szakmai célok:
Minidig is úgy figyeltem meg, hogy azt tanuljuk meg amit látunk, és nem azt amit hallunk. Hiába mondom a gyereknek, hogy üljön csendben, ha én magam ordibálva rohangálok a folyosón. Mindig utáltam, ha azt kaptam erre válaszul, hogy amit szabad Jupiternek, azt nem szabad a kisökörnek. Ezért úgy gondolom, hogy tanítóként kiemelt feladatunk tudatosan nevelni magunkat, és példával elöl járni a nagy szavak mellett. Férfi tanítóként pedig még fontosabb, hogy egészséges példát lássanak maguk előtt a neveltjeim, hiszen oly kevés jut nekik ilyenből. Csak remélni merem, hogy egyszer én is ilyené válhatok, akit érdemes követni, mert tud valamit. Nem egyedül kell ezt az utat járnom, segítség mindig akad. De a lehetőségeinket ki kell aknázzuk, hiszen csak azt tudjuk továbbadni, amit birtoklunk.

2 megjegyzés:

  1. Azta! Hát nem csoda, hogy megfelelt :). Egész érdekes a másik szemszögből is a dolog :D.

    VálaszTörlés